Adatvédelem

I. ADATKEZELÉSRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. BEVEZETÉS

Tanácsadó irodánk elkötelezett az ügyfelei és mindazok személyes adatainak és magánéletének védelme iránt, akik kapcsolatba kívánnak lépni velünk, felkeresik honlapjainkat, találkoznak velünk rendezvényeken. A jelen tájékoztató elsősorban az ő személyes adataik interneten keresztül történő bizalmas kezeléséről és védelméről szól, de megfelelően alkalmazandó a kizárólag papíralapú vagy egyéb adathordozón birtokunkba lévő adatokra, melyekhez a velünk kapcsolatba került érdeklődőktől, partnerektől és ügyfelektől jutunk. 

Adatvédelmi szabályzatunk célja, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtsunk a szolgáltatásaink iránt érdeklődőknek, ügyfeleinknek, partnereinknek adatkezelésünkről, az érintettek jogairól, illetve az adatkezelésre vonatkozó legfontosabb jogszabályi rendelkezésekről, jogorvoslati lehetőségekről.

Jelen szabályzat tartalmát magunkra nézve kötelezőként fogadjuk el és kötelezettséget vállalunk arra, hogy betartjuk a vonatkozó hazai és uniós adatvédelmi előírásokat.

Tájékoztatónk az alábbi Európai Uniós és magyar jogszabályokra épül:

  • az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Általános adatvédelmi rendelet vagy GDPR)
  • Magyarország Alaptörvénye, VI. cikk 
  • 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.), Második Könyv, Harmadik rész 
  • 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
  • a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)

Kérjük, olvassa el figyelmesen adatvédelmi szabályzatunkat! Amennyiben a szabályzattal vagy az adatkezelésünkkel kapcsolatosan további kérdése, észrevétele merülne fel, kérjük, keressen bizalommal minket e-mailben (info@tn-consulting.hu) címen, hogy segítségére lehessünk kérdései megválaszolásában.

Jelen adatvédelmi szabályzat 2020.július 1-től hatályos.

1.1. Az adatkezelő és elérhetőségei

  • Név: Tarsoly Norbert Balázs, ev
  • Székhely: 2045 Törökbálint, Rövid u. 10.
  • E-mail: info@tn-consulting.hu
  • Telefon: +36-70-945-4189
  • Honlap: www.tn-consulting.hu

1.2. Fogalmak

személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható (GDPR 4. cikkely 1.);

adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés (GDPR 4. cikkely 2.);

adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja (GDPR 4. cikkely 7.);

adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel (GDPR 4. cikkely 8.);

címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak (GDPR 4. cikkely 9.);

harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak (GDPR 4. cikkely 10.);

az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez (GDPR 4. cikkely 11.);

adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi (GDPR 4. cikkely 12.);

GDPR: Az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet);

1.3. Adatkezelésre vonatkozó alapelvek

A személyes adatokat az alábbi alapelveknek megfelelve kell kezelni:

a) jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság: az adatokat jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell kezelni;

b) célhoz kötöttség: az adatok gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történhet, és azok nem kezelhetőek ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon;

c) adattakarékosság: az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk;

d) pontosság: az adatoknak pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék;

e) korlátozott tárolhatóság: az adatok tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé;

f) integritás és bizalmas jelleg: az adatok kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve;

g) elszámoltathatóság: az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására.

Irodánk mindent megtesz annak érdekében, hogy az adatkezelése a jelen pontban foglaltak szerint történjen.

2. AZ ÉRINTETTEK JOGAI

2.1. A hozzáférés joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a GDPR-ban (13-15. cikk) felsorolt információkhoz (így különösen: adatkezelő és elérhetőségei; adatkezelés célja és jogalapja; személyes adatok címzettjei vagy a címzettek kategóriái; adatok tárolásának ideje vagy időtartam meghatározás szempontjai) hozzáférést kapjon.

2.2. A helyesbítéshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse az érintettre vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

2.3. A törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az érintettre vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  1. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  2. az érintett visszavonja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  3. az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 21. cikk (2) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen;
  4. a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  5. a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  6. a személyes adatok gyűjtésére a GDPR 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

2.4. Az elfeledtetéshez való jog

Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

2.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
  • az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

2.6. Az adathordozhatósághoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy az érintettre vonatkozó, az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta.

2.7. A tiltakozáshoz való jog

A jogos érdeken, illetve a közhatalmi jogosítványon, mint jogalapokon alapuló adatkezelések esetében az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is.

2.8. Tiltakozás közvetlen üzletszerzés estén

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az érintettre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

2.9. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely az érintettre nézve joghatással járna vagy az érintettet hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

3. INTÉZKEDÉSI HATÁRIDŐ

Amennyiben az érintett az adatkezelőnek az adatkezeléssel kapcsolatosan kérelmet nyújt be, úgy az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenképpen a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja az érintettet a fenti kérelmek nyomán hozott intézkedésekről.

Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja az érintettet.

Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

4. AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA

Az adatkezelő a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja. 

5. ADATVÉDELMI INCIDENS

Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár valamely természetes személy jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell a további tájékoztatást nyújtó kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:

  • az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
  • az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
  • a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.

Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.

Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti a GDPR 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.

6. JOGORVOSLATI LEHETŐSÉG

Az érintettnek az alábbi jogorvoslati lehetőségei vannak az adatai kezelésével kapcsolatosan:

6.1. További felvilágosítás kérése

Bármikor tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve hozzájárulás jogalapján kezelt adatok tekintetében kérheti a személyes adatok törlését. Visszavonhatja hozzájárulását.

Kérelmére tájékoztatást adunk az általunk kezelt, illetőleg az általunk megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról. A Felhasználó személyes adatát töröljük, ha kezelése jogellenes, ha azt kéri, ha az adatkezelés célja megszűnt, ha az hiányos vagy téves, és ez az állapot jogszerűen nem korrigálható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki – vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.

6.2. Bejelentés a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felé

Az érintett jogosult arra, hogy a NAIH előtt bejelentést tegyen és a NAIH vizsgálatát vagy hatósági eljárását kezdeményezze adatkezelésünkre vonatkozóan. A NAIH elérhetőségei: Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., Tel.: +36-1-391-1400, Fax: +36-1-391-1410, Internet: www.naih.hu, E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

6.3. Bírósági út igénybevétele

A NAIH eljárásának kezdeményezése mellett az érintettnek lehetősége van a jogérvényesítés érdekében bírósági utat is igénybe venni. A pert megindíthatja a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt, további információ a www.birosag.hu internetes oldalon található.

Minden olyan személy, aki a GDPR megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.

7. ADATKEZELÉSEK

7.1. A szolgáltatásaink iránt érdeklődők adatainak kezelése

7.1.1. Az adatkezelés általános jellemzői

Tanácsadó irodánk honlapjain, e-mailben, székhelyén, telefonon keresztül fogadja a szolgáltatásaink iránt érdeklődő érintettek megkereséseit. Az érdeklődőktől ilyen esetekben adatokat kérünk el annak érdekében, hogy velük a későbbiekben tanácsadónk felvehesse a kapcsolatot konkrét együttműködési ajánlatok kidolgozása céljából. Az adatok megadása önkéntes, az érintett szabadon dönt arról, hogy megadja-e az adatait, illetve mely adatait adja meg. Minimálisan a név és telefonszám megadása szükséges ahhoz, hogy az érintettel megtörténhessen a kapcsolatfelvétel.

7.1.2. Az adatkezelés jogalapja és célja

Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása. Az adatkezelés célja a kapcsolatfelvétel módjának, tartamának későbbi bizonyíthatósága, illetve szolgáltatásunk bemutatása, konkrét üzleti ajánlatokkal való megkeresés.

7.1.3. Ki ismerheti meg az adatokat?

Az adatokat az irodánk érintett munkavállalói, esetlegesen – előzetes jelzés és hozzájárulás kérés után – a vele szerződéses jogviszonyban lévő harmadik fél ismerheti meg.

7.1.4. Az adatkezelés időtartama

Az adatokat az általános elévülési ideig kezeljük, az adatok megadásától számítva. Amennyiben az érintett azt kéri, az ajánlatokkal való megkeresés céljából történő adatkezelést megszüntetjük, de az elévülési ideig az adatokat (pl.: levelezés) megőrizzük a kapcsolatfelvétel megtörténtének, módjának és tartalmának későbbi bizonyíthatósága érdekében.

7.1.5. A kezelt adatok köre

  • név,
  • telefonszám,
  • e-mail cím,
  • kérdőíven megadott egyéb adatok.

7.1.6. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

Az érintett az adatkezelésre vonatkozóan a fenti e-mail címen további tájékoztatást kérhet, az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, valamint tiltakozhat a személyes adatainak kezelése ellen és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

7.2. Webodalaink látogatói adatainak kezelése

7.2.1. A kezelt adatok köre, az adatkezelés célja és jogalapja

Tanácsadó irodánk szolgáltatásai népszerűsítésére honlapokat üzemeltet. Ezeknek a honlapoknak bárki számára elérhető felületein nem szükséges semmilyen személyes adatot vagy információt megadni vagy regisztrálni, de bizonyos felületeken a látogató kapcsolatfelvétel céljából megadhatja kapcsolattartási adatait (pl. név, beosztás, hivatali cím, e-mail cím és telefonszám). Ezen látogatók üzenetei tartalmazzák a felhasználó nevét és e-mail címét, valamint azokat a további információkat és adatokat, amelyeket a felhasználó üzenet formájában meg kíván velünk osztani.

Süti („cookie”) Információ

Weblapjainkon korlátozott mértékben ún. „sütik” („cookie”) használatával automatikusan is gyűjthetünk személyes adatokat. 

Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Mi az a süti (cookie)?

Egy kisméretű fájl, amit az internetes szolgáltatások a webhelyek meglátogatásakor a böngészőben tárolnak el általában egyszerű szöveges fájl(ok)ban, amelyek a böngésző leállítása és újraindítása után is elérhetőek lesznek. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához. A perszonalizált és interaktív felhasználói élményt nyújtó online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amelyet manapság minden böngésző támogat. Funkciója valamilyen állapot bevezetése egy egyébként állapotmentes HTTP tranzakcióba.

Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

Süti kategóriák, és amire használjuk őket

Navigáció könnyítés, zökkenőmentes felhasználói élmény, célzott hirdetések más weboldalakon, böngésző felhasználók megkülönböztetése, azonosítása, tevékenységek nyomon követése.

  • Feltétlenül szükséges

A weboldalak és egyes szolgáltatásaink helyes működéséhez elengedhetetlen „sütik”. Szükségesek a honlapon történő könnyebb, kényelmesebb böngészéshez, az ottani funkciók használatához, valamint az oldalon elvégzett műveletek megjegyzéséhez. Mindig csak az adott látogatás alatt érvényesek, vagyis a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek a számítógépről. Fontos azonban, hogy ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

  • Teljesítmény méréséhez szükséges „sütik”

Ezek a „sütik”segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. A weboldalunk működésének részletes statisztikai elemzését segíti elő, mely elemzéssel képesek vagyunk a felhasználói igényeket figyelembe véve, folyamatosan fejleszteni weboldalunkat. Ugyanakkor az adatokat összesítve és névtelenül tárolják, nem gyűjtenek azonosításra képes információkat.

  • Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy a látogató által korábban megadott, és tárolni kért adatokat: pl. automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben stb. végrehajtott felhasználói változtatások. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek személyes azonosító adatok, amelyeket a látogató megosztott (pl. név, jelszó).

  • Célzó vagy hirdetéshez használt „sütik”

Ezek a „sütik” részletes információkat gyűjtenek a látogató böngészési szokásairól. Ezen sütik meghatározott tartalma megosztásra kerül harmadik felekkel. Abban segítenek, hogy az érdeklődési körének leginkább megfelelő információt tudjunk nyújtani. Ehhez azonban a látogató kifejezett belegyezése szükséges.

A teljesítmény méréséhez szükséges sütikhez hasonlóan ebben az esetben sem történik személy szerinti beazonosítás.

  • Harmadik feles sütik

Weboldalainkon más honlapokra irányító linkek illetve ikonok is találhatók (pl. LinkedIn, Facebook, YouTube, Instagram stb.), amelyek szintén használnak sütiket. Ezekre az oldalakra vonatkozó szabályok az adott oldalakon olvashatók, amiket mi nem ellenőrzünk, és e tekintetben ezen külső weboldalak tartalmáért nem felelünk.

Harmadik feles süti az is, amiket hirdető partnereinktől kapunk (pl. Google AdWords Conversion Tracking), hogy kampányaink sikerességét mérhessük velük. Ezeket csak bizonyos aloldalak látogatásakor küldjük el a számítógépedre, és csak az adott aloldal meglátogatásának tényét és idejét tároljuk velük. A honlap látogatási statisztikák elemzése érdekében Google Analytics sütit is használunk.

Weblapunk a Google AdWords remarketing sütijeit is használja, hogy a látogatókat később a Google Display hálózatába tartozó oldalakon is a számukra érdekes hirdetésekkel érje el. Ezeket a sütiket a Google hirdetési beállítások kezelőjében tilthatod le

Értesítés a sütik használatáról, hozzájárulás kérés

Első látogatáskor honlapunkon, a képernyő alsó részén felugrik egy felirat arról, hogy az itt megismerhető sütiket használjuk, illetve egy link, amely ehhez a Cookie Policy-hoz vezet.

Sütik ellenőrzése, blokkolása, törlése

A weboldalak megfelelő működése érdekében a böngészők többsége alapértelmezett beállításként automatikusan elfogadja a sütiket. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni módosítani is. Ezzel a böngésző képes megakadályozni az automatikus elfogadást. Itt be lehet állítani, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos tudnod, hogy ha néhány vagy az összes süti blokkolása/eltávolítása mellett döntesz – amit böngésződ beállításai között bármikor megtehetsz –, az rontja a böngészési élményt valamint megváltoztathatja a weboldal működését, így hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is. 

További hasznos információk a „sütik”-ről:

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról, az alábbi linkeken tájékozódhat:

7.2.2. Az érintettek köre: 

A honlapjainkat felkereső valamennyi látogató

7.2.3. Ki ismerheti meg az adatokat?

Az adatokat az irodánk érintett munkavállalói ismerheti meg.

7.2.4. Az adatkezelés időtartama

A felhasználó által elfogadott és beállított „süti”-től függően eltérő lehet az adatkezelés időtartama:

  • feltétlen szükséges „sütik” esetében az oldalon indított munkamenet végéig, 
  • használatot segítő sütik esetében 6 hónapig 
  • Teljesítmény méréséhez szükséges „sütik” esetén maximum 90 napig
  • Célzó- és hirdetési sütik esetén maximum két évig.

A „sütik” kezeléséhez az oldal látogatóinak minden esetben hozzá kell járulnia.

7.3. Hírlevél küldéssel kapcsolatos adatkezelés

Tanácsadó irodánk hírlevelet küld az érintett részére elektronikus levélben. Az adatkezelés az érintett önkéntes hozzájárulásán alapul. A hírlevelünkre a feliratkozás ingyenes és bármikor megtehető, illetve visszavonható. Hírleveleinkben direkt marketing célú tájékoztatások, kereskedelmi ajánlatok, aktuális akciók, termékek és esettanulmányok olvashatóak.

7.3.1. A kezelt adatok köre, az adatkezelés célja és jogalapja

Személyes adatAz adatkezelés céljaJogalap
Név, e-mail címKapcsolattartás, hírlevél küldés.– Az érintett hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja.

7.3.2. Az érintettek köre

A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett. Hírleveleinkre szolgáltatásaink iránt érdeklődő magánszemélyek és jogi személyek is feliratkozhatnak.

7.3.3. Ki ismerheti meg az adatokat?

Hírlevél szolgáltatásunknál az adatkezelő a tanácsadó iroda tulajdonosa. Az adatokat az irodánk érintett munkavállalói ismerheti meg.

7.3.4. Az adatkezelés időtartama

Hírlevelet addig küldünk, amíg él a hírlevél szolgáltatásunk. Hírlevél szolgáltatásunk határozatlan idejű. A hírlevél szolgáltatásról bármikor le lehet iratkozni, a leiratkozással vagy a hírlevél szolgáltatás esetleges későbbi megszüntetésével a kezelt adatokat töröljük.

7.3.5. Leiratkozás a hírlevél szolgáltatásról

Hírlevél szolgáltatásunkról bármikor díjmentesen leiratkozhat elektronikus levélben, a leiratkozási szándék megjelölésével az info@tn-consulting.hu e-mail címre küldött levél útján.

7.3.6. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

Az érintett az adatkezelésre vonatkozóan a fenti e-mail címen további tájékoztatást kérhet, az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, valamint tiltakozhat a személyes adatainak kezelése ellen és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

7.4. Egyes kérdőívek adatkezelése

7.4.1. Az adatkezelés általános bemutatása, az adatkezelés célja és jogalapja

Tanácsadó irodánk különböző tevékenységéhez és/vagy érdekköréhez kapcsolódó rendezvényeken az érintetteknek átadott kérdőíveken – melyek kitöltése önkéntes – bekért/megadott adatokat az alábbi céllal kezeli:

  • üzleti ajánlatok kidolgozása,
  • hírlevélküldés,
  • piackutatás,
  • direkt marketing,
  • munkatársi együttműködés (álláslehetőség).

A kérdőívek kitöltése önkéntes, a kérdőív kitöltésével az érintett hozzájárul az adatok kezeléséhez. Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása a GDPR 6. cikk (1) a) pontja alapján. Az egyes kérdőívek eltérhetnek, így eltérő az is, hogy az egyes kérdőíveken melyek az adatkezelési célok.

7.4.2. A kezelt adatok köre

Az adatfelvételt követően az alábbi adatokat kezeljük:

  • név,
  • telefonszám,
  • e-mail cím,
  • település (város),
  • kérdőíven megadott egyéb adatok.

Az egyes kérdőívek eltérhetnek, így eltérő az is, hogy az egyes kérdőíveken az adatkezelési cél elérése érdekében milyen adatokat kérünk el a kitöltőktől.

A kezelt adatok köre közül az érintett szabadon dönt arról, hogy valamennyi adatot megadja-e, illetve, hogy mely adatokat adja meg. Egyes kérdőíveken más és más adatok kezelése történik.

7.4.3. Ki ismerheti meg az adatokat?

Az adatokat az irodánk érintett munkavállalói, esetlegesen a vele szerződéses jogviszonyban lévő harmadik fél ismerheti meg. Az egyes kérdőíveken kerül feltüntetésre pontosan, hogy az adatokat rajtunk kívül más személyi kör megismerheti-e.

7.4.4. Az adatkezelés időtartama

Az adatkezelés időtartama a kérdőív kitöltésének napjától számított legkésőbb 5 év. Az érintett bármikor, indokolás nélkül kérheti az adatainak törlését. A hozzájárulást visszavonó nyilatkozatot az Érintett e-mailben (info@tn-consulting.hu) címre küldheti.

7.4.5. Az adatkezelésre vonatkozó további információ

Az érintett az adatkezelésre vonatkozóan a fenti e-mail címen további tájékoztatást kérhet, az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, valamint tiltakozhat a személyes adatainak kezelése ellen és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

7.5. Közösségi oldalakon létrehozott profilokkal kapcsolatos adatkezelések

7.5.1. Az adatkezelés célja és bemutatása

Tanácsadó irodánk közösségi oldalakon (Facebook, Instagram, LinkedIn, Youtube) regisztrált annak érdekében, hogy ezeken a felületeken is tarthassa a kapcsolatot a szolgáltatásaink iránt érdeklődőkkel. Az adatkezelés célja a közösségi profilok fenntartása, tartalomszolgáltatás, látogatottsági adatok elemzése.

7.5.2. Az adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása a GDPR 6. cikkely (1) bek. a) pontja alapján.

7.5.3. A kezelt adatok köre

Név, és minden olyan személyes adat, amelyet az érintett személy a közösségi oldalon közzétesz, hozzászólásában leír. Az általunk által kezelt oldalakon kizárólag a regisztrálók/követők nyilvános profilját, illetve a hozzászólásait ismeri meg.

Az egyes profilokat külön nem követjük, nem archiváljuk, a statisztikák pedig anonimizáltak.

7.5.4. Ki ismerheti meg az adatokat?

Az adatokat az irodánk érintett munkavállalói, esetlegesen a vele szerződéses jogviszonyban lévő harmadik fél ismerheti meg. 

7.5.5. Az adatkezelés időtartama

Saját rendszerünkben nem tárolunk személyes adatokat, csak anonimizált statisztikákat. A közösségi oldalon keresztül addig kezelhetjük az adatokat, amíg azt a közösségi oldal szabályzata megengedi vagy az érintett nem törli a rá vonatkozó információt a közösségi oldalon.